21 napos kihívás a kilók ellen

Shakelj!

Nem sikerül írni minden nap. Na nem lustaságból, bár lehet, hogy lesz majd ilyen is, de egyelőre csak az átlagosnál több volt a dolgom.  Az Avonnál most kisebb, de fontos szerepet töltök be, mint régen és bedobtak egy nagyon jó 1 napos akciót, amit mindenképpen szerettem volna minden csapattagomhoz eljuttatni. Ez pedig időt vett igénybe!

Na de vissza a 21 napos kihíváshoz!

Sokan kérdezitek, hogy milyen ez a shake? Mi is ez pontosan, mit tartalmaz? Többen jelezték már, hogy nem kell ez nekem, mert biztos valami olyan van benne, ami nem egészséges, vagy menni fog tőle a hasam, vagy borzasztó az íze, meg egyébként is le lehet enélkül is fogyni. Ezt már írtam, hogy igen, ezzel egyet is értek, csak ezzel könnyebb. És én gyarló ember -eleget választottam már a rögösebb utat- most erre léptem inkább és nem is bántam meg. Még Cristiano Ronaldo is ezt issza, ha ez bárkinek számít, de az is lehet, hogy most veszítettem pár olvasót! 😊

Maga a shake egy komplett étkezést tud pótolni, vagy akár kettőt is, ha valaki még jobban szeretné beindítani a fogyást. 24 féle tápanyagot tartalmaz, fehérjét, gyógynövényeket, rostokat, ásványi anyagokat, aminosavakat. Több féle ízben is kapható: vanília, csoki, eper, tavaszi bogyós varázs shake (vegán), krémes keksz, pikáns alma (vegán) és a gluténmentes verzióban is kapható mind (csicseriborsó alapú). Én a krémes kekszet kértem, amit 1 dl tejjel és 1 dl vízzel szoktam elkészíteni, de lehet csak vízzel is. Amit hozzá szoktam tenni még általában, az negyed avokádó, valamilyen piros bogyós gyümölcs és pár szem mandula, földimogyoró. Azt kell mondjam, hogy nagyon jól indul a reggelem, mert isteni ez a reggeli. Ráadásul nagyon szépen le lehet készíteni, szerintem igazán csábító.

Mit érzek a használatától? Amikor elindultam a programmal, egyben biztos voltam, hogy a kávéról nem mondok le. Nem is tettem, de tegnap azt vettem észre délben, hogy elfelejtettem inni. Ezért gyorsan főztem is egyet…. de eddig én délig kb két kávét nyomtam eddig be intravénásan.

Szeretem a shaket, mert egészséges, finom és segít, hogy ne legyek éhes délelőtt. Hoztam Nektek pár fotót, hogy én milyeneket csinálok. Nagyon szeretek enni és fontos, hogy az finom is legyen, így nekem elhihetitek, hogy ez egy tökéletes reggeli. Aki nem hiszi, vagy most már tényleg kíváncsi az ízére, azt várom egy kóstolóra, de tényleg!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!